peszterblog

Nem lehet mindenkiből rock sztár, de a metál szív a kiskosztümös mindennapok során is doboghat – ezt, és még sok más felemelő és elgondolkodtató témát is feldolgoz a Madách Színház Rocksuli című előadása.

A kontinensen először a Madách Színház mutathatta be Sir Andrew Lloyd Webber művét, ami azoknak, akik ismerik Szirtes Tamás színházát és történetét, nem volt meglepő. A Webber magyar színházának is hívott teátrum 2018 őszén bemutatott előadása a felszabadult zenélésről, a gyerekekről és a felnőtt gyerekekről szól, jó zenékkel, élőben muzsikáló gyerekekkel, felszabadultan, mégis megmutatva, hogy elveszhet a lényeg, ha nem figyelünk oda. Hova is? Egymásra. Szirtes Tamás rendezése egy majdnem rock sztárt mutat be, aki elveszíti, amire vágyik, de megkapja, amire nem is tudta, hogy vágyik. Szülőket, akik a legjobbat akarják a gyerekeiknek, csak épp nem tudják, a gyerekek mit akarnak. Egy igazgatónőt, aki beleállt a komoly vezető szerepébe és elzárta magában mélyen a féktelen metál szívét. Meg persze egy majdnem jó rock bandát, egy egykori rock zenészt, aki papucs pasi lett, és a dominát, aki ezt a papucsot oda teszi, ahova csak akarja. Kemény és aktuális kérdések sok humorral, látványos díszletekkel, egyszerű jelmezekkel, nagyszerű zenés-színész alakításokkal, és roppant tehetséges gyerekzenészekkel.

A Rocksulit hármas szereposztásban játssza a Madách, ahogy a nagy szériában játszott előadásainál már megszokhatták a nézők.  A majdnem rock sztár Dewey Finn szerepében váltóban látható Borbély Richárd, Serbán Attila és Szemenyei János. Szerettem volna megnézni mindhárom színésszel, mert mindhárman tudnak valamit, amitől jól működhetnek ebben a szerepben. Borbély Richárd maga is zenekart vezet, hatalmas hangja és érzelmes, heves játéka telitalálat erre a karakterre.

Szemenyei János bármit tökéletesen elénekel, játékában mindig helyén van a humor és az érzelmi mélység, még sincs patikamérlegen kimért érzete alakításainak.

Serbán Attila a rock műfajban és a gyerekekkel együttműködésben is bizonyított már a Jézus Krisztus Szupersztárban és a József és a színes szélesvásznú álomkabátban, hangja és tánctudása érdemessé tette a szerepre.

Ugyanakkor az élet úgy hozta, hogy eleddig Borbély Richárd Dewey Finnjét láttam csak színpadon. De ezt egy pillanatig sem bánom. A fiatal színész természetes könnyedséggel öltötte magára a sikertelen, de többre vágyó rock zenész szerepét. Laza, vagány, és a kis harsonás alakokat is leénekli a Madách mennyezetéről. Jó érzékkel hozza az elrajzolt rossz tanár minden kis részletét és a soha fel nem növő gyerek szertelenségét, ugyanakkor a tettei következményének súlya alatt meggörnyedő vesztes szomorúságát és dühét is. Megkapó, ahogy a gyerekekkel egymásra hangolódva játszanak, zenélnek, örülve egymásnak, csodálva egymás tehetségét. Tihanyi Ákos ezúttal is embert próbáló koreográfiával egészíti ki Szirtes Tamás rendezését. Az ugrásokkal, színpadot széltében-hosszában (nem öncélúan) berohangáló tánc és mozgás közben kell kőkemény rockandrollt énekelnie Borbélynak, a Webbertől megszokott nagy ívű zenékre. Maradéktalanul teljesíti a feladatot, megtöltve szívvel és hittel, lehengerlő energiával, és ahol van rá lehetőség, élőben gitározik. Még az olyan aprónak tűnő részleteket is maradandóan képes átadni, mint a kínos bemelegítés az „improvizációk” előtt, vagy éppen a tanáriban rárepülve a kávéra: De fain. Koffein.

Az osztály gyerekei egytől egyig rendkívül tehetségesek. Kocsák Tibor, a színház zenei vezetője a bemutatón elmondta, a fiatalok egy év alatt körülbelül annyit tanultak a saját hangszerükön, mint hagyományos zenei képzésben három év alatt. Megérte a sok munka. A színpadon élőben zenélnek a srácok. Minden gyermek kiválóan zenél, láthatóan élvezi a hangszerét,  a hangszer nélkül fellépők pedig lubickolnak a táncban, az énekben, holott az ő koreográfiájuk is összetett, gyors és látványos, ötvözi a klasszikus musical táncot a rock jellemző mozgásaival. Különösképpen lenyűgöző volt számomra Halász Dávid, aki A nyomorultak kis Gavroche-aként belopta magát a nézők szívébe, ezúttal pedig az ének és tánc mellett virtuóz gitárszólókat is nyom.

A darab elején az iskolába érkezéskor látott „roppant elfoglalt” szüleiknek énekelt daluk során szívet tépőek. Szirtes Tamás rendezése ezen a ponton mutatja meg, hogy a mű nagy tétel száma, az Ordíts, hogyha fáj valóban igaz lehet. Mert hiába próbálják elmondani, elpanaszolni, elsírni, mit is szeretnének, a szülők nem hallják meg a munka, a telefonálás, a meccsnézés és rohanás közben. Ordítani kell, ha másnak nem, akkor a tanáruknak.

Miss Roasaline Mullins szerepében mindhárom gyönyörű hangú énekes-színésznő, Krassy Renáta, Gallusz Nikolett és Mahó Andrea is kifogástalanul énekli az operai részletekkel megtűzdelt dalait, ugyanakkor mind egy picit más színt adnak hozzá a szigorú igazgatónő karakteréhez.

Krassy Renáta Rosaline-jén az első perctől érezhető, hogy valójában ő szeretné, ha szeretnék a gyerekek, de muszáj komolynak lennie. Gallusz Niki a magángimnázium vezetőjeként határozott és kérlelhetetlen. Mahó Andrea a tipikus karót nyelt és savanyú igazgatónő, azonban nála is, ahogy a többieknél eljön a pillanat, amikor nagy dalában megénekli, hogy a szoros konty és kiskosztüm alatt is doboghat a metál szív. Ettől a pillanattól kezdve lágyulnak, és valóban szerethetővé válnak a gyerekek számára is.

A felnőtt szereplők közül Sánta László viszi a tejfölt a gyerekkori barát szerepében, aki Baranyai Annamáriával és Balogh Annával egyaránt kitűnő párost alkot. Galbenisz Tomasz ezúttal is kis szerepben ugyan, de nagy hatással jelenik meg. A szülők és tanárok karában üdítő volt újra látni Miklós Eponint, Nyári Darinkát, Berényi Dávidot, Németh Gábort, és öröm volt a Madáchban köszönteni az Operettszínházból ismert Kádár Szabolcsot.

A díszlet Rózsa István munkája, ezúttal is nagyszabású, de aprólékos, épített és vetített egyszerre. Rományi Nóra jelmezeiben keveredik a mindennapiság a rock stílusjegyeivel és a magániskolák vonalaival. A zenekar Kocsák Tibor vezetésével ugyanolyan pontosan és lendületesen játssza a húzós-zúzós rock zenét, ahogy a Fantom áradó melódiáit.

A Rocksuli után nemcsak a gyerekek tehetségéért lehet lelkesedni, nemcsak Borbély Richárd következő fellépéseit lehet keresni, vagy éppen dúdolni a nagy dalt, de újra elővehetjük a régi rock himnuszokat, letörölhetjük a port az acélbetétesről, és elgondolkodhatunk azon, hogyan lehet megőrizni valamit abból, akik voltunk, mielőtt beleálltunk a felnőtt szerepébe.

A színház előtt egy gyerekcsoport gyülekezett, mikor először láttam az előadást, tanáraik irányították őket a buszhoz, miközben beszélgettek. „Az én szülőim is ilyenek. Őket kellett volna elhozni.”

—

Madách Színház

2019. január 11. péntek, 19:00, május 26. vasárnap, 15:00, május 27. hétfő, 19:00

Dewey Finn -Borbély Richárd

Rosalie Mullins – Gallusz Nikolett, Krassy Renáta, Mahó Andrea

Ned Schneebly – Sánta László

Patty Di Marco – Balogh Anna, Baranyai Annamária

Theo – Kiss Ernő Zsolt

Valamint a Rocksuli gyerekcsapata

Bacsur Dániel, Bíró Bende, Brunner Panna, Csányi Áron, Domonyi Amira, Engel-Iván Lili Rebeka, Farkas Anna, Federico Calderale, Fülöp Fanni Ajándék, Halász Dávid, Halász Hanna, Haszonics Anett, Havasi Tamás, Hámori Dalma, Hámori Diána, Lucza Gergő, Majer Jázmin, Mikes Zsüliett, Molnár André Lukács, Náray-Kovács Zsombor, Neuhauser Emil Béla, Németh Krisztián, Papp Horváth Levente, Pálinkás Márton, Rohonczi Elina, Sabjanyi Isabella, Sándor Dávid Mór, Sándor Lívia Luca, Sebők Dóra Anna, Sütő Zalán, Tóth Ákos, Vass Gellért Áron, Vass Torda Nemere, Zádor Nina, Zöldi Lara Johanna

Továbbá

Balog Tímea, Barát Attila, Berényi Dávid, Borbély Brigitta, Galbenisz Tomasz, Kádár Szabolcs János, Lóránt Enikő, Magyar Krisztina, Miklós Eponin, Miskovics Róbert, Nagy Attila, Németh Ádám, Németh Gábor, Nyári Darinka, Pethő Dorottya, Porzsolt Éva, Sándor Dávid, Szumelidisz Krisztina, Veress Zsuzsanna, Zsitva Réka

Közreműködik  a Madách Színház zenekara és kórusa.

Koreográfus – Tihanyi Ákos

Zenei vezető – Kocsák Tibor

Karmester – Kocsák Tibor, Köteles Géza, Zádori László

Díszlettervező – Rózsa István

Jelmeztervező – Rományi Nóra

Animáció – Vízvárdi András

Játékmester – Bencze Ilona

Szcenikus – Szűcsborus János

Világítástervező – Madarász “Madár” János

Hangmérnök – Ditzmann Tamás, Farsang Áron, Kálmán Sándor

A rendező munkatársa -Vaszilenko Eugenia

Koreográfus-asszisztens – Molnár Ferenc

Zenei asszisztens – Kutschera Éva

Rendező – Szirtes Tamás