Minden ünnepi sablontól mentesen, dübörgő minőségi rockzenével, kiváló színészi alakításokkal, látványos díszletek közt tette fel Szurdi Miklós rendezése a kérdést, mit tehet egy civil, amikor az ország és az egyén szabadsága a tét. A Talpra Magyar rockmusical méltó tisztelgés az 1848-49-es forradalom és szabadságharc előtt.

A nemzeti ünnepek kapcsán született művek esetében a legnagyobb kérdés mindig az, képes-e méltóképpen emléket állítani. Sok esetben tapasztaltuk már, hogy erre nem mindig igen a válasz. A Talpra Magyar nemcsak a hősöknek állít emléket, de a forradalom olyan oldalát mutatja be, melyet ritkán visznek színpadra. Topolcsányi Laura és Szurdi Miklós darabja a színészek sorsán keresztül mutatja be az 1849-es évet. A Nemzeti Színház társulata a főváros elfoglalása után Debrecenbe menekül, ahol bemutatják a Bánk Bánt, majd a második felvonásban a két társulat tovább szökik Szegedre. Az előadás a színfalak mögötti életet bemutatva szemléli a forradalom hátországát és tesz fel egyéni és nemzeti sorskérdéseket.

A mű dramaturgiája bár az első két szín, Bécs és Budapest között ugrik egyet, a továbbiakban pörgősen, mégis az önmagukban sűrű jelenetekkel jól gazdálkodva bontja ki a karakterek és a forradalom történetét. Az elsőként megismert Hédervári Bálint elárulja apját, a kormánybiztost, kiszabadít nyolc magyar foglyot, majd Magyarországra szökik, színésznek áll és beleszeret a társulat naivájába, Eszterbe, mit sem sejtve arról, hogy apja okozta a színésznő apjának halálát. Pesák Ádám az első pillanattól érzékeny, alázatos, de a haza szabadságában és az igazságosságban hívő fiút állít elénk. Apja, Egyházi Géza a prózai részekben is erőteljes, határozott, a birodalom védelmezője. Indulatos jeleneteiben hangja mennydörgésszerűen hat, de a fiát védelmező apaként aggódó. Duettjük az előadás egyik legjobb dala, kiválóan elénekelve és előadva. Kettősük felveti, hogy a gyermeknek kell-e bűnhődnie apja tettéért, ha már helyre nem hozhatja a hibáit. A rendezést dicséri, hogy bár a hatalmas tér megadná a lehetőséget, hogy a színészek fel, s alá szaladgáljanak dalaik közben, mégis a mozgásokat beszűkíti, így még nagyobb hangsúlyt ad a személyek közti interakcióknak.

A feszes első felvonásban megismerjük a Petőfire hasonlító Gézát, aki színészből szabadságharcos katonának áll, és szerelmét, Bertát. Vastag Tamás és Tóth Andrea jól működő kettőse a darab egyik legkomolyabb drámáját hordozza, mikor kiderül, hogy a színésznő várandós, miközben kedvese épp a háborúba indul. Géza vélelmezett halálakor Tóth Andi összeroppanása zeneileg és énekben nagyon erős, ám az, hogy ismét a színpad közepén térdelve éli meg szenvedését (a Madách Színház A nyomorultak előadásában ugyanebben a pózban énekli a nagy dalát), elvesz a jelenet erejéből, kissé közhelyessé teszi a gyermekét erre a világra megszülni nem akaró leányanya fájdalmát. A duettben Eszter, vagyis Széles Flóra a partnere, aki szemérmes szerelmes, heves, amikor kiderül az igazság a szeretett fiúról és szenvedélyes, amikor bátyjától védi. Eszter második felvonásbeli szóló dala éppen másfél perccel hosszabb, mint kellene, egy ponton túl nem is lehet fokozni az ívét, és nem is igazán a hangjához való, de a duettekben kifejezetten erős és pontos az éneke. Nagy erőssége az előadásnak, hogy a szereplők mind prózában, mind énekben jól érthetően, érzelmileg teljesen megélten, jó arányérzékkel játszanak, a poénokat és a drámai pillanatokat is remek ütemben játsszák. Ez a jó színészvezetésnek köszönhető, Szurdi Miklós ma is bebizonyította, hogy kiváló rendező. Az első felvonás feszessége és többségében prózai jelenetei után ugyan kissé lassabb, és szabdaltabb a második, több zenével és dallal tűzdelt felvonás, de a végén szinte tapintható a feszültség. Jól bánik a rendező Bátonyi György félig épített, félig vetített díszletével. Kiváló megoldás a második felvonás vége felé a hátsó ledfalon megjelenített összeomlása a színháznak. Fekete Mónika jelmezei kortalanok, de inkább a tizenkilencedik századi történelmi korhoz állnak közelebb.

A primadonnák rivalizálása ziccer mondatokhoz juttatja Détár Enikőt, aki a debreceni vezető színésznőt alakítja. Détár éppen jó ütemű riposztjaival, és a fiaiért aggódó, de a szabadságharcot támogató anyaként nyújt emlékezeteset. Míg Kiss Ramónának Laborfalvi Rózaként az első felvonásban bejárt érzelmi íve ragad meg. A fővárosi színésznő óriás eleinte leereszkedő a kis költségvetésű vidéki intézményben, de lassan felszínre kerül, hogy számára a színház templom és egyben a harc eszköze. A Kossuth testőrét játszó Borbély Richárddal közös duettjükben kissé durva, és széles gesztusai modorossá teszik, de a rész végén valódi megrendültséggel, könnyekig hatódottan és hatóan mondja ki az előadás kulcs mondatait. Ma itt állunk és féltünk mindent, amit az a március 15-i nap kiharcolt. „Hiszünk az egyén és az ember szabadságában. Hiszünk egy olyan világban, ahol senkinek, sem egy embernek, sem egy népnek nem kell a másiknál kevesebbnek éreznie magát.” Kiváló a két díva öltöztetőjeként Xantusz Baraba és Fehér Adrienn, bár kettősük dala legfeljebb arra volt jó, hogy meghallgassuk a két színésznő fantasztikus hangját, a történethez sokat nem tett hozzá. Fehér Adrienn a második felvonásban megrendítő drámaisággal és tökéletes bluesos-jazzes hangzással énekli el az anyák, nők nagy dalát egy kisgyermek születése közben. „Szikkadt világba hullik a mag…Minek a földre új élet mondd, hol van most az Isten?…Nem győzik dallal a költők, hogy a sírhalmok között, gyászlepel alatt rengnek a magyar bölcsők…” A mű egyik legerősebb dala ez mind zeneileg, mind szövegben. Nem slágeres, ahogy az előadás egyik dala sem, leszámítva a Petőfi Nemzeti dalából írt legújabb feldolgozást, ami viszont fülbemászó, lendületes. A szabadságharc himnuszát pop-rockhimnusszá teszi, bár néha inkább bulizós, mint harcra hevítő. Mátyássy Szabolcs nagyszerűen komponált, sokszínű zenéjét a zenekar kitűnő pontossággal játszotta. Egy hiányossága van a zenének és vele együtt a darabnak, hogy nem született egy dal Andrásnak, Kossuth testőrének. Ez a történetben is hiátust hagy, amivel nemcsak az egyik főszereplő érzéseibe nem látunk bele mélyebben, és nem csupán a társulat talán legjobb torkú színészét fosztották meg egy nagy daltól, de a közönséget is attól, hogy Borbély Richárdot szólóban hallja. A testőrt alakító fiatal színész talpig feketében, nadrágján lánccal, minden jelenetében „megérkezik” a színpadra. Hangszíneivel prózában is remekül bánik, pontos prozódiával beszél. Pesák Bálinttal és Egyházi Gézával közös jeleneteiben jó érzékkel tör ki belőle a hatalmas energia és düh apja gyilkosa iránt, ugyanakkor az utolsó jelenetben, mikor felravatalozzák a társulat egyik legfiatalabb tagját, a tömeg szélén térdelve megrendültsége magára vonja a tekintetet. Apjuk halálát megtudva testtartásából, a kivetítőn jól látható mimikájából süt a fájdalom. Nagy kár, hogy ennek az összetett karakternek, amelyet nagyon helyesen egy ilyen színészre bíztak, nem írtak egy nagy szóló dalt.

Kapott viszont szólót a vagány amazont, a fáklyával népet vezető szegedi primadonnát alakító Oláh Ibolya, aki pazarul tüzelte fel a hangulatot. Kissé kilógott a primadonnák tercettjéből, mert miközben Détár Enikő és Kiss Ramóna lubickolt a díva szerepben, Oláh Ibolya inkább cinikusra vette a dalt. Ugyanakkor elhittem neki, hogy képes elvezetni egy kisebb sereget, hogy megvédje a várost.

A középkorú férfi szereplők válogatása is jól sikerült a rendezőnek. Eszter és András apját Kósa Zsolt kelti életre, majd jelenik meg szellemként a gyerekei átkozódó dala során. A Petridisz Hrisztosz játszotta Egressy egyszerre színész és katona, aki erőteljesen kiáll a szabadságharc mellett, Bem katonája. A színészi sorskérdést Moravetz Levente Bélája mondja ki, aki az első felvonásban még az öltözőért viaskodik a fiatal debreceni színésszel, a második felvonásban megtörik, és megkérdőjelezi, hogy van-e értelme ilyen időkben a színháznak. Mit kell tennie ilyenkor egy színésznek, vagy bármely más civilnek? Elemi erővel hatnak indulatos szavai: „Mi a francnak kell nekem úgy csinálnom, mintha színész lennék? Egyáltalán miért csinálunk úgy, mintha bárki kíváncsi lenne bárkire? … Halálosan be vagyunk kerítve és még mindig úgy csinálunk, mintha ez a rohadt színház lenne a legfontosabb.”

Az előadás talán egyik legjobb jelenete a Bánk Bánból Biberach rövid monológja, amivel Széplaky Géza egy kis művész színházat csempész az Arénába. Megállt a levegő az átélten előadott részlet közben a tízezres csarnokban. Gulyás Hermann Sándor, Pásztor Máté, Zayzon Csaba, Rubóczk Márkó és Kristóf Dániel a kisebb, de nem kevésbé fontos szerepekben megragadják karaktereik sajátosságait, a hadügyhöz érteni akaró színész vagy éppen a mindenes jellegzetességeit.

Varga Miklós színházigazgatóként szenvedélyes, aggódó és a színházat gondoskodó szeretettel vezető ember, de a második felvonás végén gyermekét gyászoló apaként kiengedi páratlan hangját, megtörten halott nevelt fia fölé hajolva szívet tépően gyászol. Két nevelt gyermekét lánya Varga Vivien és fia Varga Szabolcs játsszák. A drámai befejezést közvetlenül megelőzi a két kamasz duettje, mely szintén egy kicsivel hosszabb, mint amennyi a hatáshoz elég lenne, de a két fiatal szertelen játéka, egymás iránti szeretetük még lesújtóbbá teszi a végső vereséget előrejelző ravatalt.

A tánckar Oláh Ibolya mellett lendületes, kissé koncerten őrjöngő tömeget idéz, Eszter és Bálint szerelmi duettjében gyönyörű balettet táncol, míg a Nemzeti dal során inkább oda nem illő modern és népi elemeket vegyítő táncot ad elő. Bakó Gábor koreográfus lüktető tömegtáncokat koreografált, Petőfi verse közben azonban a táncosok nem illenek a színbe.

Ha lesznek további előadások, ezek a hiányosságok vagy többletek minden bizonnyal kiküszöbölhetőek lennének. A folytatásra előre láthatólag vidéki sportcsarnokokban lehet számítani, melyek sajnos ugyanannyira nem színházi terek, mint az Aréna. Elgondolkodtató, hogy miért nem született még egy olyan kőszínház, vagy befogadó színház Budapesten, mely az ilyen „kísérleti” zenés darabokat befogadja. Akkor nem mennének a süllyesztőbe egy vagy két előadás után olyan művek, mint a Báthory, az 56 csepp vér, a Kiálts a szeretetért, vagy éppen a Talpra Magyar. Akkor nem kellene kompromisszumokat kötni a minőségi színház és a show között csak azért, mert az Aréna színpadára kell kiállítani egy amúgy oda nem kívánkozó előadást. Akkor nem kellene háromszoros, sőt négyszeres jegyárat elkérni, és magától is telt házas lenne egy-egy este. Talán elférne az ABBAhagyhatatlannak tűnő szériák mellett néhány magas igényű új mű is a zenés színjátszásra szakosodott teátrumokban… Mindenesetre a maga kérdésfelvetéseivel, sodró zenéjével, az aprólékos rendezésével és a remek alakításokkal a Talpra magyar beírta magát a ’48-49 forradalom és szabadságharc emlékét tisztelve őrző előadások közé, talán először, de reméljük, nem utoljára.

2018. március 15. Aréna

Szereposztás:

BÁLINT – fiatal pesti színész:    Pesák Ádám

ESZTER – fiatal debreceni színésznő:   Széles Flóra

ANDRÁS – Eszter bátyja, Kossuth testőre:   Borbély Richárd

BERTA – 17 éves debreceni színésznő:   Tóth Andi

GÉZA – Berta szerelme, táncos komikus:   Vastag Tamás

HÉDERVÁRI  – bécsi főcenzor:   Egyházi Géza

LABORFALVI – a kor leghíresebb színésznője:   Kiss Ramóna

EGRESSY – a kor legismertebb férfiszínésze:   Petridisz Hrisztosz

ARANKA – debreceni primadonna:    Détár Enikő

NELLI – szegedi színésznő:    Oláh Ibolya

GYULA – debreceni színigazgató:   Varga Miklós

FERKÓ – Gyula nevelt fia:   Varga Szabolcs

SÁRI  – Gyula nevelt lánya:   Varga Vivien

VILMÁNYI– magyar újságíró:   Kósa Zsolt

IRMA – debreceni öltöztetőnő :  Fehér Adrienn

KLÁRA – pesti öltöztetőnő:   Xantus Barbara

BÉLA – pesti színész:    Moravetz Levente

NÁNDI – debreceni színész:    Gulyás Hermann Sándor

KOLOS – pesti színész:     Pásztor Máté

KÁROLY – szegedi színigazgató:    Zayzon Csaba

MÁRTON – szegedi színházi mindenes:    Rubóczki Márkó

TIVADAR- szegedi színész:   Széplaky Géza

IVÁN- szegedi színész:   Kristóf Dániel

Továbbá: Illésy Éva,  Líbor Laura, Kereki Anna, Varga Csenge Boglárka,

Eszlári Judit,   Gór-Nagy Erika,  Luigi,  Károlyi Krisztián,  Czakó Roland, Valázsik Péter

Zene: Mátyássy Szabolcs

Szöveg: Szurdi Miklós és Topolcsányi Laura

Rendező: Szurdi Miklós

Zenei vezető: Nyers Alex

Koreográfus: Bakó Gábor

Díszlet: Bátonyi György

Jelmez: Fekete Mónika

Műszaki vezető: Szvatek Péter

Korrepetítor: Grósz Zsuzsanna Színpad és fénytechnika: Vona Károly

Hangtechnika: Klemm koncert

Produkciós asszisztens: Turóczi Izabella

Rendezőasszisztens: Balogh Zsuzsanna

Technikai vezető: Hlaszny Ádam

Jegyértékesítési vezető: Köves Ádám

Jegyterjesztés: Broadway Ticket Hungary

PR, sajtó: Kámán Ildikó

Producer: Solstice produkció

Szervező: Solstice Produkció Közhasznú Nonprofit Kft és az NMT Produkciós Iroda Kft