peszterblog

Kedves színházbarátok, kedves színházcsinálók, kedves előadók, énekesek, zeneszerzők!

Emlékeztek-e, mit köszönhetünk a mai napnak? Mi történt 71 éve? Emlékeztek-e arra az emberre, aki hét évtizede felsírt egy kicsit itt Budapesten, hogy később megrengesse előadásaival a Bakáts téri nagytemplom falait is? Eszetekbe jutott-e ma az az ember, aki ilyen sorokat hagyott ránk: „Egyetlen éj, ennyi jár,/ Többet ne kérj, ne is várj./ Sorsunk szigetén elfut a nyár.”? Eszetekbe jut-e néha korrepetíción, hogy ki írhatta azt a gyönyörű képet, hogy „a szél csupálta lombok is csak panaszukat zúgják…”? Gondoltok-e rá, amikor legyintően csak annyit mondotok, „álmodj királylány…” Emlékeszünk-e rá? Én emlékszem rá. A kitartására, az őrületig menő elszántságára, a szenvedélyére, a példamutatására, a humorára, a hitére. „Emlékszem a könyvekre, a hitre, melyre te tanítottál…” Emlékszem akkor, amikor Nádasi Verától hallom a dalait. Milyen büszke lenne Verocskára. És amikor Nagy Anikóval látom a Yentlt. Amikor a lányát látom a színpadon, vagy amikor a fiát hallom gitározni. Amikor Csuha Lajost látom megalázóan kis szerepekben, amikor Makray Páltól hallom Júdást. Amikor Vágó Zsuzsit, Nagy Sanyit, Feke Palit vagy Naszvagyi Tomit hallgatom, emlékszem. „Megőrizzük nevét. Bennünk él ezután. Velünk harcol tovább.” És egy-egy rossz zenés darab bemutatóján, és néhány vattacukorszagú showműsor közben is mindig eszembe jut, ahogy mondja, leöntené magát benzinnel és felgyújtaná… És emlékszem a szemére, a mosolyára, a segíteni akarására. Emlékeztek-e ti is, akiknek mindig segített, és akik a vége felé csak legyintettetek rá? Megvannak-e még az utolsó be nem mutatott művei? Lesz-e neki is nagyszabású gálája a születésnapján? … Ja nem. Mert az ma volt… 71 éve született Miklós Tibor.

„Élhetsz lenn a földön, vagy élsz, mint a madár

Úgyis mindünkre egy végzet vár

Addig hát éljünk úgy mindannyian

Ahogy legszebb és értelme van

Miért kérdje majd, ki a sorba befért

Hogy miért is élt?”