Szólongatás című monodrámáját 2023-ban mutatta be Szemerédi Bernadett. A színésznő saját személyes tapasztalatain át beszél arról, amiről kevesen. Meddőségről, a gyermekáldásig vezető kínszenvedéssel, önelfogadással, önostorozással teli útról. Versek, dráma és regény részletek, dalok és csendek mesélnek várakozásról és gyászról, hitről és reményről. 2025 júniusában láttam az előadást a Kettőspont Színházban. Azóta is velem van.  

Ahogy leülnék, egy apró, körülbelül két centiméteres kavicsot látok a székemen. És a mellette lévő ülésen is, és a másik oldalt is, és minden egyes helyen. Kezembe veszem.

A színpadon egy köztéri pad mellett babakocsi árválkodik. Nem tudni, vajon üres, hátrahagyott, várakozó, vagy talán mind egyszerre. A játékteret félkörben apró fadarabkák határolják. Jobban megnézve nem egyszerű fadarabkák. Hegedűk alkotórészei, kulcsok, talán van ott egy lélek is. *

A hangszóróból zúgás, zsibongás tölti meg a Kettőspont Színház termét. Azt érzem, túl hangos, de ekkor a zsivaj ütemes lüktetéssé válik, és lassan szívdobogást hallok.

Szemerédi Bernadett földig érő fekete szoknyában libben be, légies mozgása közben kivillan a ruha redőiből a zöld bélés. Zöld a hajgumi, zöld a pad, egy kis zöld van a babakocsin is. A remény színe – gondolom.

A derengő fényben Juhász Ferenc A mindenség szerelme című versével kezdődik az előadás, ahogy a vággyal kezdődik az anyaság. Az előttem álló nő színész, feleség és gyermek nélkül is anya. Versben, dalban, prózában vall bátorságról, veszteségről, feladásról, és közben húrtalan hegedűjével játszik, beszélget, azt dédelgeti, óvja. Saját magát látja benne, megfosztva attól, amire rendeltetett? Vagy az elfogadást tenné kézzelfoghatóvá, ha nincs, akit becézzen, ott lesz neki az, ami vagy inkább, aki gyermekkora óta társa? Végig járom vele az útját onnantól, mikor megsejti első magzatát. Nézem búcsúját a görcsök közt távozó élettől. Hallom viaskodását a saját maga által is vallott, de a szent szövegekben megíratott és hangzatos szólamokból harsogó frázisokkal a nő legfontosabbnak kikiáltott hivatásáról. Figyelem sorsa párhuzamait, a színészi és anyai lét közti hasonlóságokat, hiábavalóságokat. Idegenek jeleneteit meséli, felhangzanak a megsemmisítő orvosi ítéletek, távoli emlékeket idéz, mégis mindvégig közel maradok hozzá. Szenvedéséhez, nevetéséhez, hitbeli vívódásához. S közben felismerem, a segítő szándékkal kimondott baráti szó is megsebzi. De megértem, hogy szólás helyett elég csak igazán és őszintén ott állni a várakozó mellett. Szemerédi Bernadett pusztán szavakkal, apró mozdulatokkal, mindenféle eszköz nélkül odahúz maga mellé és szakadatlanul ott tart. S közben érzem a tenyeremben az apró kavicsot.

A mindvégig zenével kísért előadásban megszülető csendekben súlyos mondatok ütnek szíven. „Tizenöt éve azt álmodom, hogy nem lehetek édesanya. Vagy elveszítem a gyermekem vagy halva születik.” A fájdalmas veszteségek ellenére is hitet tesz az életről. A válságok közt is magának utat törő életről. „Miféle élet ez a szorongás és rettegés árnyékában? Mi ez a te élethez való jogod, amely nem törődik az apád vagy az én élethez való jogommal?” De a döbbent, kétségbeesett, fojtogató csend mellett ott az ígéretes és a derülátó csend is. Szemerédi Bernadett a lehető legtermészetesebben beszél, mozdul, énekel és vár. Szelíd, dühös, büszke, csalódott, ráhagyatkozó, derűs, elveszett, kiábrándult, bizakodó. Játszik szemmel, ruhával, fapálcikával, hanggal, sóhajjal. Elmondja és megmutatja mindazt, amire tapintatból vagy gyávaságból nem kérdezek rá, amit ő maga sem mond el félelemből vagy szégyenből. Játszom a kis kaviccsal és azt gondolom: akkor erről mégis csak lehet beszélgetni.

Mennyi erő, fennköltség, makacsság, lágyság. A várakozás némaságában, a sok válasz nélküli hívás ellenére is csak szólongatja a gyermeket, aki hite szerint már úton van. Szólongat. Megunhatatlanul, megtörhetetlenül, megállíthatatlanul. Fél év elteltével is a táskámban hordom a kis kavicsot. Nem a sajátom helyett, hisz sosem vágytam rá. Emlékeztetőül. Az együttérzés, a rendíthetetlenség, a nyílt egymáshoz fordulás mementójaként.

A Szólongatás című monodráma Szemerédi Bernadett alkotása. Ő maga írta, saját gondolatai, érzései öltenek testet, hogy bemutassa a meddőséggel küzdő nő belső vívódásait és külső szenvedését, a kisbabára való várakozás örömeit és küzdelmeit. Egy olyan témát, amelyről vagy óvatoskodva, vagy sziruposan vagy száraz tudományossággal beszél a sajtó, a művészet, de még az ismerősök is. Férjével, Széplaky Gézával dolgozott együtt az előadás elkészítésében, a versek megzenésítésére általa nagyra becsült zenészeket kért fel. A maga fogalmazott szöveget orvosi diagnózisokkal, barátoktól, idegenektől hallott mondatokkal, versekkel, irodalmi részletekkel, dalokkal dúsítja, hogy érzékenyen, de húsbavágó őszinteséggel a maga teljességében mutassa be egy anyának született nő útját az anyává válásig, aki az isteni gondviselésből, a kegyelembe vetett hitből merít erőt.

A Szólongatás egy csodálatos színművész fájdalommal, szenvedéllyel, fanyar humorral, reménnyel telt, mélységesen őszinte kitárulkozása. Ajánlom nemcsak várakozásban megfáradt anyáknak, nemcsak anyává vált anyáknak, nemcsak e küzdelemben mellettük álló társuknak. De mindenkinek, aki szeretné érteni vagy megsejteni a reménytelenségben is élő reményt.

* A lélek a hangszer lucfenyőből készült, kis alkatrésze, mely átalakítja a húrokból érkező rezgéseket, hogy hangokká válhassanak.

Írta, színpadra alkalmazta és játssza: Szemerédi Bernadett, Ady Endre, Bán-Horváth Veronika, Beney Zsuzsa, Blaha Lujza, Dragomán György, Oriana Fallaci, Illyés Gyula, Izsó Zita, József Attila, Juhász Ferenc, Juhász Gyula, Károlyi Amy, Latinovits Zoltán, Federico Garcia Lorca, Szabó T. Anna, Tóthárpád Ferenc, Visky András és az EndoBlog szövegeinek felhasználásával.

Zene: Szirtes Edina Mókus, Ágoston Máté, Dánielfy Gergely, Fekete György, Gerendás Péter, O. A., Somos András.

Jelmez: Staudt Laura

A Szólongatás a Kettőspont / színház & spirituális ügynökség közösségi terében, a Ráday utcában látható.

Jegyek: https://ujalkotomuhely.jegy.hu/program/szolongatas-146668