peszterblog

Egy, a szesztilalom üdvöskéivé avatott sorozatrabló-rendőrgyilkos szerelmespár, emelve két felvonásra, meg három fogás, osztva tíz kétezres évekbeli slágerrel, szorozva ismeretlen változóként néhány koktéllal. Az egyenlet végeredménye egy kellemes nyáresti kikapcsolódás a budapesti Orfeumban, ahol Böhm György rendezésében Muri Enikő és Ódor Kristóf főszereplésével látható Galambos Attila Bonnie és Clyde című darabja.

Az Erzsébet körúti szórakozóhelyet korábban koncertjeiről és remek koktéljairól ismertem, és máig nem értem, néhány kevert gyönyörűség után hogyan tudtam biztonságban közlekedni meredek lépcsőin… A nosztalgiát félretéve, néhány éve a koncertek és revü műsorok mellett színházi előadásokat is kínál az Orfeum „Vacsoraszínház” néven, ami pontosan azt nyújtja, amit a cím ígér. Vacsorát és színházat. Sokáig tartottam ettől a szórakozási formától – nemcsak azért, mert nem szeretek idegenek előtt enni, hanem -, mert ha egy étel-italmentes színházban nem tudnak viselkedni az emberek, hogyan is tudnának csöndben figyelni az előadásra, miközben a vacsoraasztalnál ülnek. Meg amúgy is, járok a Dumaszínházba eleget ahhoz, hogy tudjam, mennyire bosszantó a pincérek járkálása, a hangos italrendelés és a csámcsogás… Nagyot tévedtem. Az Orfeum nem a Dumaszínház. Érkezz időben, hogy el tudd fogyasztani a vacsorád első két fogását még a kezdés előtt. Mire lemennek a fények, az asztalodról lekerülnek a tányérok, és csak szünetben rendelhetsz legközelebb a desszert felszolgálásakor! És nemcsak a hely figyel oda az előadás nyugalmára. Talán a nagyobb hely, a komfortosabb közeg tette, de az emberek nem kommentálták hangosan a látottakat, nem nyomkodták a telefonjukat (pedig volt térerő az alagsori klubban!), nem fészkelődtek. Felüdülés volt azután, hogy a kőszínházakban, a szabadtériről nem is szólva, állandóan nézőtéri felügyelőt kell játszanom, ha élvezni vagy legalább hallani szeretném az előadást…

Az Orfeum kialakítása persze nem a legideálisabb a színházhoz, különösen az oldalsó asztaloknál ülők számára, de erre a rendező, Böhm György igyekezett odafigyelni és oldalra is játszatta a színészeket. A hangosítás remek, az akusztika jó, a színpad előtti részen ülve intim közelségben élvezheted az előadást. Az apró színpadon egy háromrét összecsukható, embermagasságú rács, egy guruló ágy, néhány szék, és kétoldalt két asztalka adja az előadás díszletét, melyet a gengszter korszakot (az 1930-as évek Amerikáját) megidéző jelmezekkel egyetemben Michac Gábor tervezett.

A Gengszterpop – Lövöldözés két részben alcímet viselő darab Bonnie Elizabeth Parker és Clyde Chestnut Barrow szerelmét és kalandjait meséli el. Vagyis inkább két hidegvérű huszonéves fiatal rablógyilkos ámokfutását eleveníti fel nagyvonalakban. Pontosabban két elveszett fiatal egymásra és szabadságra találásának jeleneteit sorjázza. Azaz mégsem, a ’30-as években Texasban és a környező államokban garázdálkodó banda motivációt keresi. Végtére is mindezt egyszerre, miközben azzá a romantikus történetté emeli Bonnie és Clyde vesszőfutását, ami ellen tettestársaik elfogásuk után tiltakoztak. „Higgyétek el egy öregembernek, aki ott volt, az maga volt a pokol.” – mondta W. D. Jones, a banda egyik tagja az első hollywoodi filmfeldolgozás megnézése után…

Éppen történetük különféle műfajokban elkövetett feldolgozásai ellen ágálnak a fiatalok, Muri Enikő mint Bonnie és Ódor Kristóf mint Clyde, amikor megjelenik az Angyal a megváltás lehetőségét felajánlva nekik. Nem feloldozást kínál a hosszú fekete kabátban, kapalban, kétoldalt befont hajjal gengszternek öltözött, törött szárnyú Angyal Zana „Gangsta Zolee” Zoltán személyében, hanem végső nyugalmat, békés szendergést anélkül, hogy időről időre előrángatnák őket sírjukból, és a hírnevüket meglovagolva újabb filmet, dalt, színdarabot, urambocsá balettet akarnának velük eladni a nézőknek. Mindehhez nem kell mást tenniük, csak eljátszaniuk történetüket dallal és tánccal kísérve… Khm, ugye értjük a darab öniróniáját…? [A valódi Bonnie és Clyde nagyon is vágyott a hírnévre, ezért is küldte el a lapoknak a lány a verseit, melyek egyike (Bonnie és Clyde balladája) Clyde Henry Fordnak írt állítólagos levelével együtt be is került a darabba.]

Bonnie és Clyde története egyszerű. A szegénysorban felnövő fiú kisebb lopásokkal szerez pénzt, a szintén nyomorban született lány kocsmai felszolgáló, férje börtönben ül, később meghal. Egy barátjuk buliján találkoznak, szerelem első látásra, majd a fiú börtönbe kerül. Többször is. Másodjára olyan súlyos traumákat szenved el a rácsok mögött, melyek után bosszút akar állni mindenen, ami a szenvedéseiket okozta. A börtönökön (betörnek és kiszabadítják barátaikat abból a fegyintézetből, ahol ő is raboskodott), a bankokon (több bankrablást is elkövetnek, de leggyakoribb célpontjaik kisboltok és benzinkutak voltak), a rendőrökön (a tűzharcok során nem kegyelmez a rendfenntartóknak). Két év rablás, szerelem és száguldás után, melynek során kilenc rendőrt és négy civilt gyilkolnak meg, egyik társuk feladja őket büntetése enyhítéséért cserébe, így rajtuk ütnek, és 167 töltényt eresztenek az autójukba. Bonnie-t 26 lövés találja telibe, Clyde-ból 17 golyót szednek ki. Külön sírba temetik el a két szerelmest, legendájuk azóta is élénken él… Ha egy férfi és egy nő összeáll bűnt elkövetni, el is felejtheted a valódi nevüket, mert csak Bonnie és Clyde-nak fogják őket nevezni… (Na, ki tudja megmondani, hogy hívják valójában a „miskolci boniésklájd” párost?! Ugye, hogy ugye…)

Hogyan lesz mégis ebből a nem túl szívderítő történetből könnyed zenés darab? Nem kell hozzá más, csak Galambos Attila történetmesélése és néhány jól megválasztott dal, melyek a megfelelő dramaturgiai pontokon mintegy kitágítják a pillanatot. Szabó Ágnes Artisjus-díjas dalszövegíró művei átszövik a hol humoros, hol drámai prózát. Poén és dal is van a darabban kézenfekvő (motel szobában énekelni Zséda Motel című dalát), újraértelmezett (Tóth Vera Sorskerék című dala sorstragédiává hangszerelve), klasszikus (Gyémánt éjszakák), üdítően előadott (Igaz, ami igaz). A poénokat nem lövöm le, de Galambos hol ezer éves, de jókor elsütött fordulatokkal, hol telitalálat szóviccekkel, hol a karakterekből és a helyzetből adódó komikummal él, így összességében feloldja a háttérben – az Angyal által – feszegetett komor motivációkat, a két főhős tragikus vallomásait, a dalokkal kifejezett mély érzelmi hullámokat. Történetüket az átlag amerikai megítélés szerint mesélteti el a két főhőssel, nem teljesen ártatlan fiatalokként indulva, majd a szegény ember Robin Hoodjaivá válva, a mindezt megkérdőjelező angyal közbeszólásaival, nem a rablónyelvet használva, de eléggé szlengben ahhoz, hogy hitelesen hangozzék a gengszterek szájából.

Böhm György rendezése egyik kezével ad a másikkal elvesz. Ad, amikor a vagány, kiváló énekes és tehetséges színész Muri Enikőt választja Bonnie karakteréhez. Lila sapkájában, hozzá illó harisnyájában és sárga, bőr pántokkal övezett ruhájában bájos, épp ettől annyira meglepő, mikor olyan cifra trágárságok hagyják el a száját, amelyeket kötetbe gyűjtve nagyobb összegekért vettek volna meg annak idején a parádés kocsisok… Lazasága egyensúlyban van a komoly jelenetekhez szükséges kimértségével, ugyanakkor vitathatatlan, hogy énekével tud igazán közölni. Jó páros Ódor Kristóffal, akinek – tudom, nem illik ezt felhánytorgatni, de – pöszesége az első tíz percben az őrületbe kergetett, azonban hamarosan már észre sem vettem. Kellett hozzá az érzelmi kirohanása, mikor a rácsokon keresztül lógva elmeséli, hogyan verte agyon egy rabtársát, aki erőszakoskodott vele. Szintén ad a rendező, amikor Erdős Borcsára osztja, hogy több karaktert (Clyde anyját, a táncosnőt és egy bandatagot) keltsen életre. Erdős Borcsa az Orfeum vagy bármely varieté színpadára termett. Csábítóan szép, olyan hosszú lábakkal, amelyek még ott is lábak, ahol másnak már köldök, gyönyörűen énekel, pazarul táncol, és virtuózan vált a vajúdó kismamából a brutális anyatigrisbe vagy a fiáért síró édesanyába.

Ugyanakkor elvesz a rendezés, amikor túljátszatja Kékesi Gábort Clyde bátyja szerepében. Az egyébként ragyogó hangú színész erőltetett magas hangszínen, eltúlzott mozgással, teljesen idiótának állítja be a karaktert. Először poén, de hosszú távon erőlködésnek tűnik. Érdemes lenne egy árnyalatnyit visszavenni, hogy végig poén maradjon. Ugyanígy vesz el, amikor Vincze Márton ázsiai szakácsát azzal érzékelteti, hogy akcentusa mellé még kezével el is húzza a szemhéjait oldalra mandulaszemet imitálva. Ne már…

Egyszerre ad és elvesz azzal, hogy Gangsta Zolee válik az Orfeum ördögi angyalává. Ad, hiszen élőben hallani őt rappelni lúdbőrzős élmény, mert ebben még mindig ő a legjobb (bocs, Majka, az ezüst is szépen csillog). Ad, mert egy, a világ felé gengszter perszónát mutató embert angyali pózba helyezni önmagában is poén, és nem is rossz poén egészen addig, amíg ennek az angyalnak ki nem kell mondania fontos mondatokat, ami nem mindig sikerült azokkal a spétekkel, hangsúlyokkal, hogy azok jókor, jó helyen, jól szólaljanak meg. Ugyanakkor meghozta a hangulatot a közönséggel való interakcióival, improvizációival, és a többiekkel való remek összhanggal.

A rendezés jól bánik a minimális díszlettel, a kis színpad ellenére sem fukarkodik a mozgással (koreográfus Bakó Gábor), de kezelhetné jobban a színészeket. Kár ellaposítani egy értékes szöveget rossz színészvezetéssel… A dalok feldolgozása kifejezetten élvezetes (zenei alapok Vecsei László), a legtöbbnek jót tett a zenei újrafogalmazás.

Az előadásból először hiányoltam egy kicsivel több információt, ki, mit, mikor, hol, hány embert, mennyi pénzt és a többi, de végül is nem dokumentumfilmre jöttem. És a fene egye meg, mégiscsak, Bonnie és Clyde története 90 évvel haláluk után is egyet jelent a szabadsággal, a szerelemmel, a szenvedéllyel, a szertelenséggel. Galambos Attila darabja – miközben nem menti fel őket bűneik alól – épp ilyen. Szellemes, szabadszájú, szexi.

Ha randiprogramot keresel, megtaláltad. Vacsora, színház és bőven lehet róla beszélgetni.

Orfeum, 2024. július 29.

Az Orfeum vacsorájáról: Az előétel remek volt, a főételnél azért megjegyzendő, hogy a tzatzikinek álcázott fokhagymás uborkasaláta nem kevert saláta, még ha a tányér szélén ott szomorkodik is egy fél paradicsom, és a sült krumpli sem az igazi, ha beletörik az ember foga, de a desszertként felszolgált brownie vanília fagylalttal és eperrel szépített. A bloody mary teszten ezúttal is átmentek a mixerek, mert bár zellerrel jobban szeretem, mint citrom karikával, de kiváló italt kaptam.

Színlap:

BONNIE és CLYDE – gengszterpop

Írta: GALAMBOS ATTILA

Bonnie – MURI ENIKŐ
Clyde – ÓDOR KRISTÓF
Angyal – GANGSTA ZOLEE
Anya, Táncosnő, Félkarú, Pénztáros – ERDŐS BORCSA
Buck, Bíró, Börtönőr – KÉKESI GÁBOR
Kukta, Karaj, Kasszás – VINCZE MÁRTON

Díszlet, jelmez:          MICHAC GÁBOR
Koreográfus:             BAKÓ GÁBOR
Zenei vezető:            BALOGH ZSOLT
Zenei alapok:            VECSEI LÁSZLÓ
Asszisztens:               SZABÓ ERIKA
Rendező:                   BÖHM GYÖRGY

A darabban elhangzó dalok:
Kiss Gábor – Szabó Ági: OLYAN, MINT TE
Pély Barna – Romhányi Áron – Szabó Ági: GYÉMÁNT ÉJSZAKÁK
Rakonczai Viktor – Szabó Ági: MINDHALÁLIG MELLETTEM
Rakonczai Viktor – Rácz Gergő – Szabó Ági: TÖRJ KI A CSENDBŐL
Nagy Tibor – Szabó Ági: SORSKERÉK
Szűcs Norbert – Szabó Ági: IGAZ, AMI IGAZ
Józsa Alex – Szabó Ági: TÉPD SZÉT!
Kiss Gábor – Szabó Ági: FUTOK A SZÍVEM UTÁN
Pély Barna – Romhányi Áron: BONI ÉS KLÁJD
Rakonczai Viktor – Szabó Ági: MOTEL

Jegyvásárlás: https://orfeum.hu/musor/