Megemlékezést akartam írni. Néhány sort, arról, aki ma ünnepelné születésnapját, és aki már nincs velünk, nincs köztünk, nincs nekünk. De nem tudok. És nemcsak, hogy nem tudok, de nem is kell. Miklós Tibor író, szövegíró, műfordító, ízig-vérig színházi ember. Volt. Tíz éve, hogy nem ülünk le egy kávé mellé, és nem mesél a terveiről, de mégis itt él velünk, köztünk, nekünk. Minden sorában, minden szavában, minden betűjében és bennünk.

Benned, aki könnyezve hallgatod karácsonyeste az Elfelejtett dalt. Aki a bulikban Crystalra táncolsz. Aki a lejátszón egy Generál korongot pörgetsz. Aki megrendülve támolyogsz ki a Jézus Krisztus Szupersztárról…

És bennem. Akinek a hűtőjén ott koszlik az utolsó jegy, melyet még úgy vett, hogy előadás után beszélgetünk kicsit… Bennem, aki minden zenés előadás után úgy kezdem az elemzést: Tibi, neked tetszett volna…? Bennem, akinek eszébe jutsz, mikor keresem a szavakat… amelyek nálad mindig kéznél voltak. Bennem, aki ma is hozzád mérek minden szövegírót, műfordítót, színházcsinálót. Az a küzdelem, amely utolsó éveidben osztályrészed volt, most a színházi szakma jelentős részét elérte. Hitből, csakazértisből, pénz nélkül, ellenszélben – mégis tovább éltetni a színházat. Milyen nagy voltál ebben…

Mire leültem, hogy írjak néhány gondolatot, rájöttem, hogy nem tudok megemlékezni rólad. És nem is kell…

…mert itt élsz a gyerekeidben. A nagyszerű zenész fiadban és csodás énekes-színész lányodban…

…mert itt élsz a színházakban. Nem telhet el úgy évad, hogy valamely fordításod vagy saját darabod ne tűznék műsorra valahol. Persze próbálkoznak fésülni a szövegeidet, modernizálni azt, ami harminc-negyven évvel megelőzte a korát… Hamvában holt kísérletek, mert leesnek a színpadról a kopogó új szavak… Hát mégis hogyan lehetne maibbá tenni egy ilyen sort? „a szélcsupálta lombok is csak panaszukat zúgják…”

…mert itt élsz a színházi szakmában. Könyveid kötelezők mindazoknak, akik a musicalt nemcsak csinálni akarják, hanem érteni, ismerni is…

…mert itt élsz a könnyűzenében. Újra és újra feldolgozzák a dalokat, melyek a te szövegeidtől lettek nemzedékek számára meghatározóak. Még egy vattacukorszerű zenés televízió műsor sem volt, amelyben ne hangzott volna el tőled egy sláger… Eltöprengtem, mikor szerettem meg a szövegeidet… Az Abigélben? Nem. Korábban. A Nyomorultakban? Nem. Korábban. A Szupersztárban? Nem. Korábban. Kamaszkorom kedvenc Cserháti dalaiban? Nem. Korábban. Ahogy több száz dalszöveged között kerestem az emlékeimet, beugrott egy kép… Borfoltos kazettatok. Enyhén gyűrött szalag. És egy alig tízéves lányka, ahogy a Száz éves kút című dalt hallgatja újra, és újra, és újra az apja magnóján… Aztán jött a többi. A mai napig fel sem fogtam igazán, hogy a gyermekkorom óta velem élő dalok a tieid… és ma is élnek.

Ha megemlékezést írnék, az szólhatna a magyarországi musicaljátszás királyáról. Írhatnám, hogy koronázatlan, de őszintébb volna a tövissel koronázott. Nemcsak a Szupersztár miatt, mely egybeforrt a neveddel. Hanem mert könnyebb volt a megbélyegzés, a betiltás, az elutasító szavak, a mellőzés tüskéit beléd döfni, mint szembenézni a szabadszájú kritikáiddal. Kijelenthetném, hogy a hazai musical sokszínűen virágzó erdeje a te töviseidből nőtt ki…

De nem. Nem lehet rád így emlékezni! Mert utánozhatatlan szövegeidben ott a humor, összetéveszthetetlen soraidban ott az érzékiség, létsűrítő szavaidban ott a játékosság.

Nem kell megemlékezni. Csak emlékeztetni. Ahogy kérted…

„Gondolj majd rám, ha egyedül vagy sok végtelen éjszakán! Gondolj majd rám, ha magányod útján egy dal még rád talál! Gondolj majd rám, ha kifosztott lelked menekül s vigaszt vár! Egyedül, egyedül az éjen át…”

Amíg élnek a szavaid, élsz te is.

Miklós Tibor ma lenne 76 éves. Tíz éve ő írja az angyalok karának dalszövegeit. Jó buli lehet a Mennyekben…

Könnyű álmot hozzon az éj, altasd el hűs dunai szél. Hány nagy gondolat és mennyi szív. Mennyi érzelem és szenvedély. Mondjad el, a léten túli csend mit rejt. Mindig és mindenben ott látlak én, a szívemhez nőttél, hogy a lelkemben élj. Visszahoz egy régi perc. Akár egy filmben, felvillan sok furcsa kép: nézd a ház urát, tudja, mi dukál. Mert valami mélybe’ rejlő láng, minden sort átfűt, mert igazi művész! Oly éles, tiszta, fürkésző szemű, különös ember volt. Szél fúj el, mint cséplések szálló porát. És nem tudom, miért, hisz sírni szeretnék, most mégsem könnyezem. Tűnő árnyék, őrizlek én.

Miklós Tibor emlékére zenés estet szervez 2023. augusztus 21-én a Musical Klub (Kocsák Tibor-Várkonyi Mátyás-Borsi László) a Benczúr Házban.

Jegyek és információk ide kattintva elérhetők.